A hónap verse
| 
| Találatok: 13566
|
||||
|
Weöres Sándor - Betlehem
Ó fényességes
Szénakazlak mellett,
Az égből indulva
Ma született gyermek,
Ó fényességes
Pásztorok hirdessék
ő az istállóban
fekhelye gyalult fa,
Ó fényességes
József és Mária
ökörke, szamárka
Világ ékessége,
Ó fényességes Karácsony! |
Halottak napjára
|
Mary Elizabeth Frye: Síromnál könnyezve ne állj…
Síromnál könnyezve ne állj, (Zsille Gábor fordítása) |
 |
A magyar költészen napjára
|
József Attila: Kertész leszek
Kertész leszek, fát nevelek,
Minden beojtott virágom
|
Tejet iszok és pipázok,
Kell ez nagyon, igen nagyon,
1925. április |
A magyar költészen napjára Ady-emlékév kapcsán
Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben
Hiszek hitetlenül Istenben,
Szinte ömölnek tört szivemből
Most minden-minden imává vált,
Szépség, tisztaság és igazság,
|
Szüzesség, jóság, bölcs derékség,
Meg-megállok, mint alvajáró
Minden titok e nagy világon
Isten, Krisztus, Erény és sorban |
 |
JÓKAI MÓR: AZ 1848-IKI KOKÁRDA
Keblemre tűzlek ismét drága jelvény,
Te benned egy a nemzet! Föltünésed
|
Midőn a föld szabaddá lett, a lélek
S ki a dicsőség elmult s eljövendő |
|
|
Advent, harmadik vasárnap
|
Hallottak Napja:
Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz
A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.
1956. október 23.
Jobbágy Károly
Mondják, a himnuszt énekelték
Mondják, a himnuszt énekelték
úgy indultak a puskatűznek
s a könnygáz meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.
Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.
Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!
1956. október 24.
|
Jobbágy Károly A rádió mellett
Népmilliók aggódva nézik,
Fiatalok, még alig éltek
Nem akartunk híresek lenni,
de nekünk mindig az jutott,
Kint ágyú szól, gyors lövés pattan,
|
Így járkált ő is átkozódva
csak minket öl száz év után is
mi meg naponta meghalunk,
de megmutatjuk a világnak,
mint akinek már mindenképpen
És ha a Sors minket így büntet, s tudjuk, hogy mindent megbocsát.
Budapest, 1956. október 29. |
|
ADY ENDRE : OKTÓBER 6.
„Őszi napnak mosolygása,
|
Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára, |
Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre, |
|
Az új kenyér ünnepe
Az államalapítás ünnepe, |
Kínozza az éhség őket,
Forrás: https://www.poet.hu/vers/93894 |
II. János Pál pápa (Karol Wojtyla): Mosolyod
|
Mosolyod, mely szívből fakad, Aranyozza be arcodat! Mosolyod nem kerül pénzbe, Mégis sokat ér testvéred szemében. Gazdagítja azt, aki kapja, S nem lesz szegényebb az sem, aki adja. Pillanatig tart csupán, De örök nyomot hagy maga után. Senki sem oly gazdag, Hogy nélkülözni tudná, És senki sem oly szegény, Hogy meg nem érdemelné. Az igaz barátság látható jele, Hintsd be a világot egészen vele. |
Mosolyod: nyugalom a megfáradottnak, Bátorság a csüggedőnek, Vigasztalás a szomorkodónak. Mosolyod értékes, nagyon nagy jó, De semmiért meg nem vásárolható. Kölcsönözni nem lehet, ellopni sem, Mert csak abban a percben van értéke, Amelyben arcodon megjelen'. És, ha ezután olyannal találkozol, Aki nem sugározza a várt mosolyt, Légy nagylelkű, s a magadét add, Mert senkinek sincs nagyobb szüksége mosolyra, Mint annak, aki azt másnak adni nem tudja. |
József attila: MIKOR AZ UCCÁN ÁTMENT A KEDVES
Mikor az uccán átment a kedves,
galambok ültek a verebekhez.
Mikor gyöngéden járdára lépett,
édes bokája derengve fénylett.
Mikor a válla picikét rándult,
egy kis fiúcska utána bámult.
Lebegve lépett - már gyúlt a villany
s kedvükre nézték, csodálták vígan.
És ránevettek, senki se bánta,
hogy ő a szívem gyökere-ága.
Akit ringattam vigyázva, ölben,
óh hogy aggódtam - elveszik tőlem!
De begyes kedvük szivemre rászállt,
letörte ott az irígy virágszált.
És ment a kedves, szépen, derűsen,
karcsú szél hajlott utána hűsen!
Juhász Gyula:
Vízkeresztre
Jövének távol, boldog Napkeletről
Három királyok, híres mágusok,
Mert hírt hallottak a csodás Gyerekről,
Kiről legenda és jóslat susog.
Ki született szegényen Betlehemben,
Kit megöletne Heródes király
S aranyat, tömjént, mirrhát lelkesedve
Hoz néki Gáspár, Menyhért, Boldizsár!
Szerecsen, indus, perzsa, mind csodálja
A Kisdedet, ki a jövő királya
S a csillagot, mely homlokán ragyog.
Ô édes, kedves. Bájolón gagyog
S egy pintyőkét néz, mely szent szeliden
A Szűz Mária vállán megpihen…
1924
 |
Kányádi Sándor:
Csendes pohárköszöntő
Nem kívánok senkinek se |
Szaporodjon ez az ország emberségbe’, hitbe’, kedvbe’, s ki honnan jött, soha-soha ne feledje. Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy, vissza nem fognak a kátyúk… A többit majd apródonként megcsináljuk. Végül pedig azt kívánom, legyen béke, gyönyörködjünk még sokáig a lehulló hópihékbe’! |
ADVENT
|
Törő Zsóka: ADVENT
|
Búcsúzik november,
Ahogy a Megváltó
Jöjj el hát, oly rég várt
Tisztítsa meg lelkünk
Felejtsünk haragot, |
Tanuljuk meg tőle,
Adventnek idején
Fedje be a rosszat
Ajándékba idén
Ne legyen szívünkben |
Advent
Négy hét van még karácsonyig, |
Egy-egy szálat meggyújtunk majd
Gyertya lángja elvarázsol,
Töltse be mindenki lelkét |
|
 Boros Gergely:
ÁDVENTI KÉSZÜLŐDÉS
Én csak várok türelmesen, |
A jelek már úgy sürgetnek
Drága Jézus, készülődöm, |
Minden jóért küzdeni kell,
Te mosd lelkem hófehérre, |
|
|
Mondd el, mert ez világ csodája:
És elmegy sok ember előtte:
Mert Ő sem szól már, nem is vádol, |
És a világ beszél csodáról,
Nem érti ezt az a sok ember,
Angyal, vidd meg a hírt az égből, New York, 1956. |
 |
Juhász Gyula: Vértanúink 1918. október 6.
|
Egyenlőség, hogy Ember ne legyen
|
|
Radnóti Miklós: Szeptember Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel! a fák alatt sok csilla, barna ékszer: vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik, a perzselőt! a hűs esők előtt. Felhőn vet ágyat már az alkonyat s a fáradt fákra fátylas fény esőz. Kibomló konttyal jő az édes ősz |
|
 |
Donászi Magda: Ma szívünk ünnepel...
Ma nem tanulni jöttünk.
Szétszáll a szó a szélben,
Emlékek kötnek össze:
Emlékünk egyre több lesz, |
Reviczky Gyula: Pünkösd
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Hogy először tünt fel a világnak:
Piros pünkösd, juttasd tiszta fényed'
Habozóknak oldjad meg a nyelvét,
Piros pünkösd, szállj le a világra, |
 |
|
|
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem, 1922 első fele
|
|
|
|
Túrmezei Erzsébet: Virágvasárnap A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna! Zeng a kiáltás előtte, utána; Zöld ágakat szeldelnek útjára, Békességet hoz népe javára. Áldott, aki jött az Úrnak nevébe', Általa léptünk az Isten kedvébe; Békesség ott fenn a mennyországban, Áldott az Isten a magasságban! Ó, lelki ország, Istennek országa, Mily édes ebben Jézus királysága! Szelíd, szegény ez és alázatos, De nagyhatalmú és csodálatos. Igaz ez és a bűntől szabadító, Poklot és halált egyaránt hódító. Vasvesszővel bírja ellenségét, De szelíden őrzi örökségét. |
Ó, áldott Jézus, ki bírsz a világgal, Jöjj mihozzánk is alázatossággal, Tégy tulajdon népeddé bennünket, Vezéreld jóra egész életünket! Áldott Királyunk, lelkünk nagy Királya, Jöttödet néped ma is várva várja. Jöjj hát hozzánk is nagy hatalommal, Terjeszd országod diadalommal! A nagy Király jön, hozsánna, hozsánna! Zengjük, kiáltsuk előtte, utána; Hintsük be útját mi is zöld ággal, És ünnepeljünk szent buzgósággal! Dicsőség legyen az Isten Fiának, Áldás, békesség az égi királynak, Hogy vele mi is, kiket megváltott, Bírhassuk egykor a mennyországot. |
a kereszthalála előtti vasárnapon. Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett, innen a latin elnevezés: Dominica palmarum.
Ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A virágvasárnapi szertartás
a barkaszenteléssel kezdődik, s felolvassák Jézus szenvedéstörténetét, a passiót Máté evangéliumából.
|
József Attila: Tavasz van! Gyönyörű!
Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! 1924 tavasza |
 |
ARANY JÁNOS 200.
ARANY JÁNOS
Családi kör
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.
Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.
Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.
A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.
Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.
A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.
Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: „Gyer közelebb, édes!”
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.
De vajon ki zörget? „Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjtszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!”
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
„Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is.”
Köszöni a gazda: „Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne.”
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.
De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
(1)Beszél a szabadság véres napjairul,
S keble áttüzesül és arca felpirul,
Beszél azokról is - szemei könnyben úsznak -
Kikkel más hazába bujdosott... koldusnak.
Elbeszéli vágyát hona szent földére,
Hosszu terhes útját amíg hazaére.
(2)Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldús megáll a beszédben:
„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.
„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja:
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.
Este van, este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.
(1851. ápr. 10.)
Fotó: Arany János és családja
Ady Endre: Hamvazószerdán
|
Meghajtom bűnbánón fejem S mit rég' tevék, imádkozom. Általnyilallik lelkemen Egy rég' nem érzett fájdalom. Egy rég' nem érzett fájdalom Imára szólit engemet, Hisz' örömtől imádkoznom Oly régen-régen nem lehet. |
Ez a nap már rég' az én napom, |
Ejh! hagyjuk a sírást, Sírjon, kit bűne sírni késztet, Pohár csendüljön, ébredjen a szív: Ma ünnepel halál, enyészet... Ma zokogástól hangos a templom, Könny a szemekben, hamu a fejen, - Dalra fel, míg mások zokognak, Ez a nap az én régi ünnepem!... |
A hamvazószerda keresztény ünnep, a farsangi időszak utáni első nap, a húsvét ünnepét megelőző 40 napos nagyböjt kezdete. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre, ez a 12. századtól az egyházi szertartás része lett (hamvazkodás).
Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők
 |
Bodzavirágból, bodzavirágból
Fönt meg a felhők szállnak az égen,
Szállj, szállj, felhő, |
"Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmjének, a Mindenkinek egyik legkatartikusabb pillanata, amikor a gyerekek a végén eléneklik Balázs Árpád Bodzavirág című kórusművét. Utóbbi Nemes Nagy Ágnes Tavaszi felhők című versét dolgozza fel;..." (http://konyves.blog.hu)
1943. január 12. Vorenyezs / A Don-kanyar a 2. magyar hadsereg áldozatainak emlékére
Sinka István: Ének a Don hőseiért
Folyik a Don, sárga a sík,
ezeréves a naplement
– Előd népe a nagy síkra
ezerév után visszament.
Ott vannak az ungi Bánók,
Duna mellől a Bengyelek,
jászok, kunok, magyarok és…
szólni kéne, de nem merek.
Fogadta volt-népét a Don.
Régi halászait ezüst
nyírfáival csatazajban,
s égig lobbant az ágyúfüst.
Hősök? Honvédek? mondjam el?
Elmondom hát: sok kun legény
hőse a messzi Donnak – de:
ők mondjanak éljent, ne én.
Idehaza két kis ökrük
keskeny utakon tapogat.
– Hős a Donnál Bánó Balázs,
s kevés jóért, de nagyot ad.
A Dunáért és a Donért
meghalni már nem új dolog.
Rajta honvéd! Én sírok csak
s velem az esti szúnyogok.
Forrás: http://www.szozat.org/index.php/emlekezet/tartalommutato/4094-sinka-istvan-enek-a-don-hoseiert
|
Fekete István: Hó Esik a hó. A csend csak most ébredt. Csalitok alján fehér a párna. Ösvények selymén nincsen még nyom egy Sem, nem látszik a völgy és nem látszik a hegy. Az erdő mintha várna, csak várna. |
Esik a hó. A hűvös hófelhők Leszállnak néha. Nézik: elég-e? Leszállnak újra. Kérdik: elég-e? Rázzák a zsákot, hófehér mákot, S nézik a tájat: elég fehér-e? |
|
Donászy Magda: Újesztendő
harangozza: |
Kányádi Sándor: Ballag már Ballag már az esztendő, vissza-visszanézve, nyomában az öccse jő, vígan fütyörészve. Beéri az öreget s válláról a terhet legényesen leveszi, pedig még csak gyermek. Lépegetnek szótlanul s mikor éjfél eljő, férfiasan kezet fog Múlttal a Jövendő. |
Aranyosi Ervin: Levél a Jézuskához
Drága, jó Jézuska,
most levelet írok.
Üresen várnak rám,
hófehér papírok.
– Azon gondolkodom,
mit is kéne kérnem?
Na, de ne ijedj meg,
kevéssel beérem.
Apunak szeretnék
sok-sok időt kérni,
hogy a játszótérre
el tudjon kísérni.
Azt kívánom, mindig
legyen jó a kedve!
Ne morogjon velem,
mint egy morcos medve!
Játsszon velem végre,
hógolyó-csatákat.
Mondhassa nyugodtan,
hogy: – A munka várhat!
Este meg olvasson
csodaszép meséket.
Ő is legyen hálás,
hogy nekem mesélhet!
Segíts, hogy a pénzre,
sose legyen gondja.
A világ sok baja,
vállát sose nyomja!
Úgy érezze mindig,
jól mennek a dolgok.
Az én jó Apukám,
legyen mindig boldog!
Hogy a becsületen
ne eshessen csorba,
drága, jó Anyukám
jöjjön most a sorba.
Azon gondolkodtam,
neki mit is kérjek.
Amit a hölgyeknek
nem adhatnak férjek?
Neki aztán – tudod –
soha sincs ideje.
Mert a háztartáson
jár mindig a feje.
Olyat kérnék neki,
ami nagyon tetszik,
mert a családjáért
Ő nagyon igyekszik.
De nem is kívánok
olyat, amit vehet.
Olyan csoda kéne pont,
mint a szeretet!
Egész évben mosolyt
csalnék az arcára,
sose görbülhessen
meg egy haja szála.
Nagyon jól jönne egy
csodatévő szellem.
Aki harcot visel
a porcicák ellen.
Mos, vasal, mosogat,
főz és bevásárol,
levesz minden terhet
az Anyu válláról.
Anyu is ráérne
végre velem lenni,
jó lenne majd vele,
uszodába menni.
S ha a közös program
nem rajtuk fog múlni,
úgy elvinném Őket
gyakran kirándulni.
Itthon társasjáték,
kártya, mese várna,
ami tán ráférne,
minden jó családra.
Közös nevetgélés,
együtt töltött percek,
szíves, boldog órák,
amik lassan telnek.
A karácsony teljen
közös énekléssel.
Erről kicsi húgom,
jó öcsém ne késs el!
Kedves Jézuska,
Mi nem sokat kívánunk.
Legyen egészséges,
s boldog a családunk!
Gyurkovics Tibor: Még nem késő
Még nem késő
fönnmaradni
még nem késő
megtanulni
ki volt Ady ki a Krúdy
titkos történelmet bújni
valójában kik vagyunk mi
még nem késő
összefogni
versbe bújni tudakolni
mi az ember mi a nemzet
még nem késő
fönnmaradni
még nem késő
az embernek
a nemzetnek
boldogulni.
Kányádi Sándor: A fák és vének
1
Megvénültek, akár az őszi fák,
|
3
|
2
|
4
|
Csoóri Sándor: Csodakutya
Ha hiszitek,
ha nem is,
volt egy kutyám
nekem is,
piros volt az orra,
lapulevél nagy füle
lelógott a porba.
Csoda egy kutya volt:
holdsugáron
lovagolt,
s csillagfejű csikókat
terelt udvaromba.
Csodálkoztok?
Elhiszem.
Nem láthatta
senki sem.
Fénykép sincsen róla.
Én is csak egyszer láttam,
úgy álmodtam róla.
Petőfi Sándor: SZEPTEMBER VÉGÉN
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,
Fejfámra sötét lobogóul akaszd,
Én feljövök érte a síri világból
Az éj közepén, s oda leviszem azt,
Letörleni véle könyűimet érted,
Ki könnyeden elfeledéd hivedet,
S e szív sebeit bekötözni, ki téged
Még akkor is, ott is, örökre szeret!
(Koltó, 1847. szeptember.)
Kép - Barabás Miklós: Szendrey Júlia
Teréz anya:
Az élet himnusza
Az élet egyetlen - ezért vedd komolyan!
Az élet szép - csodáld meg!
Az élet boldogság - ízleld!
Az élet álom - tedd valósággá!
Az élet kihívás - fogadd el!
Az élet kötelesség - teljesítsd!
Az élet játék - játszd!
Az élet vagyon - használd fel!
Az élet szeretet - add át magad!
Az élet titok - fejtsd meg!
Az élet ígéret - teljesítsd!
Az élet szomorúság - győzd le!
Az élet dal - énekeld!
Az élet küzdelem - harcold meg!
Az élet kaland - vállald!
Az élet jutalom - érdemeld ki!
Az élet élet - éljed!
(2016.09.05. SZENTTÉ AVATÁSA)
Tanévkezdésre
Donkó László: Elsős leszek
Kopogtat a vadgesztenye,
Vége van a nyárnak.
Anyu mondja: Ideje, hogy
Az isibe járjak!
Kinőttem az ovit, igaz,
Nagy legényke lettem,
S a csengettyűs iskolába
Megyek szeptemberben.
Elsős leszek, vár az osztály,
Számológép, tábla,
Eszes Péter, János vitéz
Hív az iskolába.
Aranyos tanító néni
Kézen fog, ne féljek,
Esztendőre a suliba
Várlak én is téged!
Ballagás 2016.június 10.
|
„...És érezzék egy kézfogásról rólad, hogy jót akarsz, és te is tiszta jó vagy, s egy tekintetük elhitesse véled: szép dolgokért élsz – és érdemes élned!” (Váci Mihály) |
„A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.” (Márai Sándor) |
1848.március 15. emlékére, tiszteletére
|
Vörösmarty Mihály: ÚJESZTENDEI SZÉP KÍVÁNSÁG
Kormosan, de tiszta szívvel, |
B orongós napok tűnjetek tova (Ismeretlen)
|
Schvalm Rózsa: Létezik egy ország
Létezik egy ország, minek idő és tér,
nem szabja határát, hol nincsen sötétség.
Hol örök fény ragyog, hol nem váltják egymást,
éjszakák és nappalok, Isten a fényforrás.
Az Ő dicsősége ragyog, s Krisztus által,
világossága jött, a földi világba.
Ki Őt befogadja, szíve mélyén annak,
már e földön felragyog, Isten országa.
Nem gyötri félelem, az út végét látva,
küszöb a halál az örök boldogságba
Ahol Ura által, készített hely várja,
örökös otthona, az égi hazába.
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Hárs László: Levél az erdőből
|
Az erdőből egy levelet hozott a posta reggel, egy száraz tölgyfalevelet, néhány sor zöld szöveggel. Az állt rajta, hogy eljött az ősz, a nyáridőnek vége, most már a néma télre vár az erdő és vidéke. A mackó barlangjába bújt, elköltöztek a fecskék, a tisztásoknak zöld füvét lerágták mind a kecskék, |
nem hegedül a zenekar; nagy most a tücskök gondja, és újdivatú kalapot nem visel már a gomba. Szétosztotta a körtefa a fanyar vackort régen, nincsen levél a bokrokon, és pitypang sincs a réten. Minden lakó elrejtezett, Üres az erdő, árva. S a szélső fán egy tábla lóg: "Téli szünet van, zárva." |
Régi magyar áldás
Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás
A szeretetedre szomjasoknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad,
Minden hozzád fordulónak
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.
Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen aki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás
fájdalomban, szenvedésben.
Örömödben, bánatodban,
bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg Önmagadnak,
és a Téged szeretőknek.
Weöres Sándor:
Marasztaló
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még:
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Tanévkezdésre:
Szabó Ildikó: Elsős leszek
Tavaly lettem hatéves,
Ez a hetedik,
Iskolás leszek, mire
Ez is letelik.
Mit fogok ott csinálni,
Előre tudom,
Aranyos kis mackómat
Táskámba dugom.
Hogyha anyu hiányzik,
Megsimogatom,
Gombszemében eltűnik
Minden bánatom.
És, ha ott van, el nem hagy
a jó szerencsém,
Megsúgja ha nem tudnám
Néha a leckém.
Az iskolát kijárja
Velem majd ő is,
És remélem emlékszik
Rám, ha felnőtt is…!
Szalai Borbála: Legyen öröm a tanulás!
Hangosabbak ma az utcák,
Gyerekektől népesek,
Valahogyan még a nap is
Szebben ragyog, fényesebb.
Izgatottan várt e napra
Minden kezdő kisdiák:
Az iskola előttük is
Kitárja ma kapuját.
Megtanulnak betűt vetni
A tétova kis kezek:
Csengő-bongó szép szavakkal
Telnek majd a füzetek…
Ma, amikor útnak indul
A sok kicsi iskolás,
Kívánjuk, hogy öröm legyen
Számukra a tanulás!
Pedagógusnapra
„Vezesd őket, utat ne tévessz,
S magadhoz mindig hű maradj,
Mert élen állsz, és messze látszol,
Sose feledd: példa vagy!”
(Nagy László)
Móra Ferenc: Szeretem én nagyon
Szeretem én nagyon
a bárányfelhőket,
csendes alkonyaton
el-elnézem őket,
ahogy legelésznek
mezején az égnek.
Mikor a nap hunytát
siratja a harmat,
terelgetik őket
friss, fürge fuvalmak
le a szemhatárba,
a kerek karámba.
Lassan ezüstgyapjuk
violásra válik,
néha egy-egy villám
közibük cikázik,
mintha ostor volna,
sugarakból fonva.
Mire besötétül,
elalusznak szépen,
álmuk a hű pásztor
virrasztja az égen:
telihold világa
aranyos subába.
Reviczky Gyula: Pünkösd
PÜNKÖSD NAPJA
Aki nem tud a hit szárnyán a magasba szállni,
Nem is tud a Megváltónak szentlelkére várni.
Ó, emberek! Krisztus nélkül mit ér ünneplésetek?
Nincs ott pünkösd, nincs ott áldás, ahol nincs Szentlélek.
Azért tehát Őt várjátok! Őt várjátok, – eljő
Hittel égő lelketekbe, mint a nyári szellő…
Eljön Krisztus szeretettel, eljön Szentlelkével,
Ha várjátok s imádjátok Pünkösdi reménnyel!
Megtelik a szív és lélek nemes indulattal,
Ha bevonul oda Krisztus teljes diadallal.
Csak úgy lehet pünkösd napja Áldás, öröm, béke –
A győzelmes, igaz hitnek gyönyörű pecsétje!
József Attila: SZÜLETÉSNAPOMRA
Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.
Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!
Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.
De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.
Intelme gyorsan, nyersen ért
a „Nincsen apám” versemért,
a hont
kivont
szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:
„Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén” -
gagyog
s ragyog.
Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -
Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!
1937. április 11.
Rajki Miklós: Bíztató
Örülj a világnak,
Örülj a kinyíló virágnak,
Örülj a rikkantó madárnak.
A zöldlombos erdőnek,
A viruló mezőnek.
Örülj a hasadó hajnalnak,
Éjben az égen ragyogó csillagnak,
A szép napra ébredő reggelnek,
A neked köszönő embernek,
S minden ártatlan gyermeknek.
Örülj a feléd küldött mosolynak,
A hozzád szóló szavaknak.
Örülj, ha egy ajtót neked kitárnak,
Ha valahol éppen tereád várnak.
Örülj, ha megfogják a kezedet,
Tanítsd meg örülni gyermeked.
Örülj, és te is tárd ki szívedet.
Az öröm széppé teszi lelkedet,
És vidámmá kedvedet.
Örülj az ősznek, a tavasznak,
A fakadó rügynek,
A lehulló lomboknak.
Nyáron a rekkenő melegnek,
Télen a hóval borított hegyeknek.
Örülj, ha jön egy zivatar,
Ha örülsz, akkor nem zavar.
Örülj a megkonduló harangnak,
A felröppenő sok-sok galambnak,
A felhangzó zenének,
Örülj minden csendes estének.
Örülj a farkát csóváló kutyádnak,
Örülj, örülj az egész világnak.
Örülj minden örömnek,
Hiszen annyi jó és szép van,
Aminek örülhetsz.
Örülj, ha valakivel törődhetsz.
Lásd meg mások örömét,
Örülj, ha bárkit öröm ér.
Örömöt adj minden kicsi örömért.
Az öröm az egy jó dolog.
Akik örülni tudnak,
Azok boldogok.
Te is az lehetsz,
Ha akarod.
WEÖRES SÁNDOR: NŐL A DÉR, ÁLOM JÁR
Nől a dér, álom jár,
hó kering az ág közt.
Karácsonynak ünnepe
lépeget a fák közt.
Én is, ládd én is, ládd,
hóban lépegetnék,
ha a jeges táj fölött
karácsony lehetnék.
Hó fölött, ég alatt
nagy könyvből dalolnék
fehér ingben, mezítláb,
ha karácsony volnék.
Viasz-szín, kén-sárga
mennybolt alatt járnék,
körülvenne kék-eres
halvány téli árnyék.
Kis ágat öntöznék
fönn a messze Holdban.
Fagyott cinkék helyébe
lefeküdnék holtan.
Csak sírnék, csak rínék,
ha karácsony volnék,
vagy legalább utolsó
fia-lánya volnék.
Weöres Sándor: Valse triste
Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
Kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.
Jubileumi év és ünnepségsorozat idézete:
„Az idő múlhat, a szépség és a jóság, a szeretet és az igazság nem múlik el az évszázadokkal, nem múlik el az emberekkel, hanem örökös, mint a testetlen valóság, s ezekből annyit kap mindenki, amennyit megérdemel.” (Fekete István)
"Mink már összetanultunk"- mondta az öreg, de a fiúk e mögött azt is érezték, hogy ők nemcsak tanultak, de tudnak is! Nemcsak néznek, de látnak is, nemcsak hallanak, de értenek is, nemcsak tapintanak, de fognak is, és egész kibontakozó egyéniségük tele van a valóság és a természet szeretetével." (Matula bácsi gondolatai)
"Nem kívánok ragyogást, pénzt, dicsőséget. Csak egy tűzhelyet kívánok. Hívó lámpafényt, meleget azoknak, akiket szeretek. Egy darab kenyeret, csendet, pár halk szót, jó könyvet, és kevés embert. De az aztán Ember legyen!"
(Fekete István: Összegyűjtött versek)
Fekete István: Gólyák /részlet/
A zendülő tavasz, ébredő vizek, zöldülő rétek, öreg kémények és fiatal szívek madara. Amikor a gólyahír virága bearanyozza a tocsogók szélét, és a bíbic násztáncot jár a levegőben, amikor a békák ümmögő kórusa megtartotta már főpróbáját is, s a réteket ünnepre fésüli a szél, amikor a színek és illatok sóhajtó névtelensége melegen megcsókolja a földet: egyszer csak hiányozni kezd valami. A nádas tétován áll, a füzek kérdően nézik a patakot, a felhők megállnak, mintha várnának valamire, a torony a messzeséget kémleli, a tavasz nagy orgonája tapogatódzva kémlel a billentyűk között, s csak akkor zendül meg a feltámadt élet mindent átfogó teljességében, amikora mezők virágos kötényére lekereng az első gólyamadár.
December első hetének verse
Fekete István: Miklós-reggel
Miklós-reggel lágyan, csendben,
fehér pihék raja árad,
Miklós-reggel szép fehérbe
felöltözteti a fákat.
Miklós-reggel hogy kinéztem
a havas szép virradatba,
a cipőcskék is ott álltak
minden jóval megrakodva.
Miklós-reggel égi pelyhek
boldog álomrajt szitálnak,
s hívő tisztán, messzezengőn
lelketek földjére szállnak.
KÖD
A nap még csak bújkáló tallér
gőzölgő, puha felhők fölött.
A nyárfák dermedten állnak,
az úton szekerek járnak,
messze, valahol a köd mögött.
Reggeli, rekedt károgással
a mezőkre szállnak a varjak.
S tél végi szennyben ha vájnak,
ágyán az ébredő tájnak,
pihenni már senkit nem hagynak.
A bokrok között ezer veréb
saját nagyságát csiripeli,
de ha karvaly odavág,
cseppen a vér, rezzen az ág,
s az egyet a sok hős csak nézi.
Vadlibák szállnak a köd fölött,
de ők már a holnapnak szólnak.
Ki elmaradt, hát elmaradt,
róka torkán vagy föld alatt,
most kár lenne beszélni róla.
De akik már voltak: vannak is.
A föld és bús emlékek alatt,
s a jövőben visszatérnek,
mélyéről időnek, térnek,
és a végtelenről vallanak.
A nap még csak bujkáló tallér,
de van és lesz a felhők fölött,
a nyárfák rügyekben állnak,
a ködben új napok várnak,
és új emberek a köd mögött.
Fekete István: Múlik a nyár
Bíbor bükklevél kalapja mellett,
szárazág bottal köhécselve jár,
lába nyomán vadvízek fakadnak,
és zörren a szélben a tengeriszár.
Szeme sarkában ezüst pókháló,
a fény az arcán öregesen nevet,
ha kong a hordó, és csordul a must,
nyár a szőlőhegyén, ha áll a szüret.
Alkonyba tűnik, ködbe enyészik,
aszott kezére dérharmat tapad,
ruhája régi pompáról beszél,
színes, ragyogó, bár itt-ott szakadt.
Öreg tarisznya húzza a vállát,
melyet vinni már alig-alig győz.
Sírón susog a nádszál utána,
nyárvégi úton ott ballag az ősz.
Fekete István: Szeptember
Őszi hálót szőnek már a pókok,
vizek tükrén vándor csillagok.
Bokrok árnyában üresek a fészkek,
mint az erdő szélén nyári kis lakok.
Szőlőhegyen a rizling meg a saszla
cukrot szűrnek a napsugárból.
Hasad már a diók szagos héja,
jegenyenyár csúcsán öreg varjú szól.
Levegőben seregélyek járnak,
harkály rikkant, lepke tántorog,
kinyílik a zsúpos présházajtó,
s régi mámort lehel vén garádtorok.
Völgybe ér a délutáni árnyék,
hűvös az est, harmatos a rét.
Köd lebeg a patak fényes selymén,
teljes csillagporral tündöklik az ég.
Aztán elvesznek majd mind az utak...
Nem marad más, csak a csend és álom,
mohos tetőkön ásít a kémény,
halott levél kereng a pókfonálon.
Aranymálinkó
Fuvolázó aranymadár,
üres nélküle a határ,
liget, erdő, szőlő, kert.
Fészke fonottművű kosár,
értelme a káros bogár,
ha fáidra szállni mer.
Júniusban tele fészek,
négy-öt fiú, jaj, de szépek.
Hozzá ne nyúlj! Nem szabad!
Kerted ők őrzik jövőre,
bár elmennek telelőre,
ha a tájra hó szakad.
Szeptemberben vesznek búcsút,
előttük a szörnyű nagy út.
Idegen ég, más határ,
tengereken átalkelnek.
Lenn, Afrikában telelnek,
ahol örökös a nyár.
Ám ott fészket sose raknak,
és csak tavaszig maradnak,
míg nálunk dühöng a tél,
míg a férgek mind elbújnak,
zengő, jeges szelek fújnak,
málinkó itt meg nem él.
És májusban egy szép reggel,
arra ébredsz széles kedvvel,
hogy kertedben szól a dal:
üdvözli a fészket, fákat,
virágba hullt drága tájat
tavalyi fiaival.
Fekete István: Akác
Lombján fehéren ring a virág,
alatta csendes, puha a világ,
felette méhek donganak,
a kasba mézet róla szednek,
virágján néha megpihennek,
s ha jó vagy: mesét mondanak.
Ágán sok csúnya, hosszú tövis,
eldugva fészek – néha öt is,
s a fészekben dalos madár…
Hozzá ne nyúlj, mert kerted járja,
fiait férgekkel táplálja,
s nélküle üres a határ.
Akácból készül kocsi, szerszám,
ajtóküszöb és télre kis szán.
Mindenre jó a világon.
Kályhátokból ő zümmög éjjel,
a nyár melegét hinti széjjel,
ha szemedre száll az álom.
Aranykalászoknak áldott, puha ágya,
eke nyomán omló, barna földhasáb,
zengő csalitoknak puha televénye,
szemem simogatva tekint le terád.
Meleg, puha álom tebenned az élet,
zúghatnak feletted fagyos viharok,
magadhoz öleled tavasszal a rétet,
s virágba szökkented az elhullt magot.
De jó rajtad s benned az élet, az álom,
belőled fakadni, hozzád visszatérni.
Alkonyok alkonyán lehullani lassan,
ezer reménységgel egy kis helyet kérni.
/Forrás: F. I., Tarka rét/
Fekete István: Bíbic
Még nincs tavasz, de már nincs tél,
a rét felett suhogó szél
sír a hideg ég alatt,
a nádas zúg, az erdő búg,
és a ködben, ahol nincs út,
ott repül a kis csapat.
De délben, ha felsüt a nap,
vándorlásnak vége szakad,
hív a nádas, hív a rét,
hív a táj, a zsombék, árok,
és szállnak a bíbicpárok
a nagy réten szerteszét.
Fészkeiket jól eldugják,
hogy hova, azt ők tudják,
sírva csalnak máshova,
mert jajongva elvezetnek,
hol híre sincs a fészeknek,
hova nem rakják soha.
És jön a nyár, csupa nagy gond:
ember, kutya, kongó kolomp:
bíbic-anya csak lapul,
míg békés szelek nem fújnak
s a kis bíbicek kibújnak
aggódó anyjuk alól.
Ekkor már gyorsan fejlődnek,
hála szöcskének, tücsöknek,
minden káros bogárnak.
Míg a szárnyak jól kinőnek,
múltával a jó időnek,
s vége szakad a nyárnak.
Aztán már csapatban járnak,
és csak intő jelre várnak,
mert kevés az élelem.
Az ősz hideg, és utána
jön a hó, hidegen szállva
jön a tél: a félelem.
Már nincs ősz, de jön a tél,
a rét felett suhogó szél
sír a hideg ég alatt.
A nádas zúg, az erdő búg,
és fent, ahol nincs már út,
délre száll a kis csapat.
Fekete István - Hóvirág
Illatod a földben hagytad, mélyen
És az arcod, mint a hó, kedves, fehér.
Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,
Lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,
És marokkal tép, aki elér.
Nem ismered a daltzengő májust,
Szirmodra fagy hideg, ónos eső,
Mégis szívemen hordom bokrétádat,
S ha nem néznek, megcsókolom a szádat,
Mert te vagy – te vagy a: Legelső…
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
1922 első fele
